Home

Görög mitológiai alkotások

Ókori görög művészet - Wikipédi

A görög szobrászat a testneveléssel együtt bontakozott ki a stadionokban. Így születhetett meg a görög szobrászatban a ruhátlan emberek egyik szobortípusa, A mitológiai motívumok dinamikusabbak és szabadabbak, fölismerések rejlenek a díszítőművészeti alkotások mögött Narnia Krónikái nem görög mitológiai film. 1980 as években vannak sok nagyon jó görög mitológiai filmek. Perseusról,Heraklészről(Herkules, és sok egyéb. Utóbbi időben a Titánok Harcát lehet ajálani az eredeti 1981 ujra feldolgozott változatát, ami egy busásan megfűszerezett nagy büdös szar

Jó filmek a görög mitológiából

A görög mítoszok a legismertebbek közé tartoznak. Eredetük hallatlanul változatos: némelyikük rítust őrzött, mások félig tudományos jelentést hordoztak, egyes mítoszok ősi helyi vallásból erednek, megint mások pszichológiai vagy antropológiai úton magyarázhatók. Bárhonnét fakadnak is Zeusz, Héra, Athéna és az Olümposz többi lakójának történetei, csakúgy. Az alkotások többnyire sérülten, torzóként maradtak ránk. A művek nagy részét római másolatokból ismerjük. A kópiák zömét márványból vagy kőből faragták ki, míg az eredeti - többségében leveszett szobrok bronzból készültek. A görög szobrászatot a test tökéletes ábrázolás

A műgyűjtők minden évben többmillió dollárt költenek, hogy megszerezzék a világ leghíresebb festményeit. Ugyanakkor a legdrágább festmények nem mindig a leghíresebbek. A leghíresebbek általában múzeumok tulajdonában vannak, melyek csak ritkán adják el őket, ezek megfizethetetlenek. A listában szere A görög mitológia, az ókori görög mondák és mítoszok /Harmat Árpád Péter/ Az ókori görög mondák és mítoszok, a hellén történelem kezdeteihez visznek el bennünket, azokhoz az évszázadokhoz, amelyek a modern történettudomány számára még most is nagyrészt az ismeretlenség ködébe vesznek Mindenki hallott vagy olvasott már történeteket mitológiai lényekről, legyen szó könyvekről vagy egy filmről. Itt vannak a legnépszerűbb mitológia teremtmények.10. Kerberosz Kerberosz a görög mitológiában háromfejű kutyaként született, és mivel apja, Tüphón, egy óriás volt, ezé. Ichak Rabin, Izrael Béke Nobel-díjas miniszterelnökének életrajza Írta Ónody György és Mérő Miklós Változó Világ 4

BAK: (Latin neve: Capricornus) Mitopoétikus szereplése mindenek előtt páratlan szexualitását, kéjvágyát és termékenységét emeli ki.Ezért áll kapcsolatban olyan istenekkel és egyéb mitológiai szereplőkkel, akik e tulajdonságok hordozói, mint például a görög mitológiában Pán Daidalosz mitikus görög képfaragó, kézműves, művész. Az ókori hagyomány úgy tartja, hogy ő találta fel a fafaragást, a fűrészt, a fejszét, a fúrót. Ő faragott először lépő lábakkal, nyitott szemekkel, elálló kezekkel emberi alakokat. A szájhagyomány több istenszobrot Daidalosz alkotásának tart

Könyv: Görög mitológia (John Pinsent

Antikvár könyv - Mitológiai enciklopédia (Larousse) Pierre Vallas (szerk.) jó állapotú antikvár könyv. 8 090 - 8 990 Ft Törzsvásárlóként: A gazdagon illusztrált különleges kötet bemutatja a klasszikus görög és római, a kelta, a... 14 800 - 19 790 Ft Törzsvásárlóként: 1480 pont Tovább. Tovább Herkules 12 próbája: görög mitológiai park Szalonikiben. Görög mitológia Magazin. Az ember a világmindenség kicsinyített mása . Szabó Sándor Zsolt 2015/10/21 No Comments görög istenek görög kultúra görög mitológia görög művészet művészet szimbólumok A görög csapat legjobb harcosa egy félisten, Akhilleusz volt, akit sebezhetetlennek tartottak, mert születésekor édesanyja megfürdette az alvilági Sztüx folyó vizében, így egész testét sebezhetetlenné tette. Az istenek sánta kovácsával, Héphaisztosszal ragyogó fegyverzetet is készített neki

  1. Ennél fogva a PR győzelemmel is felérő görög vereség a perzsák ellen egyszerre popkulturális kaland, történelmi lecke és mitológiai lecke, hiszen a perzsa uralkodó itt istenségként jelenik meg - Gerard Butler Leonidasa pedig egyfajta félistenként, és kétségkívül ez volt élete legnagyobb szerepe és a kiugrás a brit.
  2. A megmaradt alkotások közül, mivel a görög falfestészetről is csak a római kori másolatok maradtak fenn (a szobrok, épületek festése ugyancsak eltűnt) legfontosabbak a festett vázák. A vázaképeket a korai geometrikus stílus jellemezte (i.e.8. sz.) meander, szvasztika és farkasfog díszítéssel; a korábbi nagy fekete.
  3. Igen gyakori és közkedvelt szereplője megannyi ókori görög és római irodalmi műnek (elsősorban verseknek), illetve sűrűn találkozhatunk Kerberosz ábrázolásokkal az építészetben is. Ahogy az a legtöbb mitológiai lény esetében lenni szokott, Kerberosz megjelenésére vonatkozóan is többféle leírás létezik, bár ezek.
  4. A görög festészetnek az egyik legérdekesebb ágából, a vázafestészetből maradtak fent alkotások az utókor számára. A vázákat három típusba lehet sorolni: geometrikus, feketealakos és vörös alakos; melyekből a fekete- és vörös alakos ábrázol isteneket és mitológiai eseményeket
  5. A görög mitológiáról való ismereteink fő forrásai költői alkotások, Homérosz és Hésziodosz művei. Ábrázolásuk szerint kezdetben csupán a káosz létezett, s belőle támadt az első isten, Gaia, a Földanya; Gaia szülte férjét, Uranoszt, az Eget; kettejük gyermekei pedig óriási szörnyek voltak

A görög hős először a Perseus: nyáron pedig Dwayne Johnson formálhatja meg a mitológiai alakot. A 90-es években nagy népszerűségnek örvendett a Kevin Sorbo-val készült 6 évadot megélt széria. De tekintsünk egy kicsit vissza a régmúltra is, a hírneves testépítő, Hulk egykori megtestesítője Lou Ferrigno mutogathatta. A Görög alkotások ma is példaképül szolgálnak, és nagy hatással vannak a különböző művészetekre. A görög kultúra Periklész korában virágzott. (i.e. V. század). A Görög vallás A sokistenhit a jellemző, kialakulnak a mítoszok, és a mitológia. Az isteneknek nagy szerepük van a görög életben és az irodalomban

Minden idők 10 leghíresebb festménye Látványosságo

A görög mitológia különben a költészetet magát is a világnak azok közé az alapvető valóságai közé sorolja, amelyeknek lényeges összefüggéseit cselekményben tudja kibontani. S a mitológiai hagyományok elbeszélő jellegére, cselekményére erős hangsúly esik Fantasy Art Karakter Rajz Deviantart Egyiptomi Mitológia Istennők Görög Animales Görög Istenek Mitológiai Lények Yliade - Hobbyist, Digital Artist | DeviantArt DeviantArt is the world's largest online social community for artists and art enthusiasts, allowing people to connect through the creation and sharing of art

Kisepikai alkotások (pl. kisregény, elbeszélés, novella, legenda, anekdota) görög mitológia, antik görög epika és líra Mitológiai történetek és hősök különféle feldolgozásokban; történettípusok. Homérosz: Iliász és Odüsszeia (részletek). Szemelvények a görög lírából (Anakreón, Szapphó, Alkaiosz) 2020.01.22. - Explore Eszter Szidor's board Egyiptom on Pinterest. See more ideas about Egyiptom, Mitológia, Egyiptomi mitológia 2020.07.14. - Explore Tirax's board Egypt on Pinterest. See more ideas about Egyiptom, Mitológia, Egyiptomi mitológia Világirodalom - görög mitológia, antik görög epika és líra Órakeret 25 óra Előzetes tudás Mitológiai ismeretek, műnemek, epika (elbeszélés, monda), líra (dal, elégia, epigramma, himnusz, óda), időmértékes verselés. Műfordítás. Epikai és lírai művek elemzése, értelmezése. Elbeszélés és történet.

A görög mitológia, ókori görög mondák és mítoszok

Video: A 10 leghíresebb mitológiai lény Hír

2020.03.22. - Explore balikolr's board Myth on Pinterest. See more ideas about Mitológia, Görög mitológia, Görög istenek 2018.02.22. - This Pin was discovered by Kosztrub Józsefné. Discover (and save!) your own Pins on Pinteres

2017.04.16. - This Pin was discovered by Peter Kovacs. Discover (and save!) your own Pins on Pinteres Görög mitológia 5. 5.Hősök (Artus, Robin Hood) 7 5. Otthon 20 1. Weöres-versek 2 Képzőművésze-ti alkotások. Illusztrációi. Lexikon-használat Beszélgetés. Görög mitológiai történetek Daidalosz és Ikarosz. Héraklész vándorlása Labirintus. Eredetmonda - Míg a reneszánsz alkotások zártak, - Felhasznál mitológiai alakokat, elsősorban amoretteket, puttókat, Olyan művészeti irányzat, amely a múlt, főként az ókori görög-római alkotásokban megvalósuló eseményeket, szabályokat, hagyományokat tartja követendő példának.. Az etruszk kultúra sok keleti és görög elemet foglal magában. Írásukat nagyrészt a görögöktől vették át. A zárt helyen oly sokáig fennmaradt alkotások rövid idő alatt tönkrementek a levegő nedvességének és a látogatók szakszerűtlen kíváncsiskodásának hatására. Nemes tűrajzaik mitológiai témákat.

tárgy keretében elhangzó Az antikvitás irodalma című előadás a kronológiai és irodalomtörténeti szempontokat is figyelembe véve kívánja bemutatni a görög és a római irodalom nagy (mitológiai) témáit és alapvető alkotásait. Az előadás célja, hogy ezen alkotások értelmezésén keresztül megismertessen az antikvitás. Adónisz görög mitológiai alak, meghaló és feltámadó közeli-keleti istenek görögösített alakja, aki az ősszel meghaló és tavasszal újjászülető természetet testesítette meg A mitológia szó (görögül: μυθολογία, a μυθος mythos - történet, legenda, és a λογος logos - beszámoló, beszéd szavakból) tulajdonképpen a mítoszok továbbmondását. Az egyik szakértő James Diggle volt, aki a Cambridge-i Egyetem görög-latin szakának professzora, s aki a híradások szerint egybevetette Homérosz leírását a mai Ithakival és a Palikival. A hegyes Ithaki nem felel meg Homérosz dombos-völgyes leírásának, s inkább a mitológiai Dulikhionnak felel meg 2020.06.11. - Explore Reka Lehoczky's board Assassin's Creed on Pinterest. See more ideas about Egyiptomi mitológia, Mitológia, Egyiptom

Változó Világ katalógus

A görög istenek és isteni lények - Változó Világ webmagazi

  1. Feladatok az idő és a tér megállapítására. Rajzok készítése a helyszínekről, az alkotások összehasonlítása, megbeszélése. Ének-zene; vizuális kultúra: mitológiai témák a zenében, a képzőművészetben. Erkölcstan: család, kapcsolatok. 39-40. Kiscsoportos tablók készítése egy-egy ismert görög mítosz.
  2. t helyszín jelenik meg,
  3. 2018.07.22. - This Pin was discovered by Istvan Balogh. Discover (and save!) your own Pins on Pinteres
  4. t a romlandó ember képmása, és a madaraké, a négylábú teremtményeké és a csúszó-mászó állatoké (Ró 1:21-23)
  5. 2019.02.25. - Explore kautonovics's board egypt on Pinterest. See more ideas about Egyiptom, Egyiptomi mitológia, Mitológia
  6. t általános iskolái alsó és felső tagozatos diákjai számára, amelynek témája a A nagy verseny című görög mitológiai mese.. A rajzpályázathoz kapcsolódó történet az Egri Görög Önkormányzat facebook.
  7. Markó Károly festészetében, a számos mitológiai kompozíció között, különösen nagy számban találunk Diana-ábrázolásokat. Diana, vagy a görög mitológiában Artemis, Apollón ikertestvére, bizonyos értelemben az apollói eszmények női változatként is értelmezhető

Felnőtt tartalom Odavagyok a mesékért. Amióta az eszemet tudom, kerestem a legkülönlegesebb történeteket, amik végül megihlettek, és amikből később saját mesék, vagy alkotások születtek. A görög mondák egyikei a legegyedibb meséknek, sosem tudhatjuk, mekkora az igazságtartalmuk, talàn megtörténtek ilyen-olyan formában, talán nem A jegyzet ehhez a fejezethez készült: A szépszég birodalma - Hellasz és a görög világ az i.e. negyedik és az i.sz. első század között E.H. Gombrich ezt írja Praxitelészről: A század legnagyobb szobrásza [] főleg annak köszönheti hírnevét, hogy alakjai elbűvölően szépek, kecsesek. Az i.e. IV. században, amikor Praxitelész alkotásai születtek, a. Görög Istenek Római nevük Párhuzam Zeusz Iuppiter az istenek királya Poszeidón Neptunus a tengerek Istene Hádész Pluto az AlvilágIstene Niké Victoria a győzelem Istennője Árész Mars a háború Isten A világ, az ember és az istenek születésére keresik a választ. Olyan archetípusokat fedezünk fel bennük, melyek. Az időszámításunk előtti V. században etruszk közvetítéssel elkezdték átvenni a görög mitológiából ismert alakokat, így számos római Isten rendelkezik görög megfelelővel. Ez a színes mitológiai közösség izgalmas témát nyújt kreatív alkotások születéséhez

ArtStation - Giraffatauro, Alessandra Lizzit in 2020 (With

Kozmogónia és teogónia Tolkien világában - Az Ainulindale és a Valaquenta mitológiai rétegei. Referátumomban Tolkien A szilmarilok című poszthumusz gyűjteményes kötetének első két, önálló szövegének (Ainulindale és Valaquenta) mitológiai rétegeit szeretném vizsgálni Ezek kedvelt témái a mitológiai jelenetek és a tájképek voltak. Ugyancsak a magánházak díszei közé tartoztak a festészethez közel álló mozaikok. Kronológiai vázlat a görög történelemhez Kr. e. 2000 - 1580: középső bronzkor Kr. e. 1580 - 1100: késői bronzkor, a krétai és mükénéi kultúra virágkora Kr. e. 1450 k

Video: Irodalomtanulás » Néhány mítos

Jegybanki gyűjtemények a világban - MN

A kései minószi kor (i. e. 1750-1400) a romba dőlt paloták felújításának, azok nagyobbá, kényelmesebbé tételének ideje. Ez Knósszosz virágkora, s ez az egyiptomi XVIII. dinasztia uralkodásával esik egybe. A falakat díszítő festmények néhány egyiptomi hagyománnyal azonosak, ilyen például, hogy nincs árnyék, perspektíva, a férfiak bőre barna, a nőké egészen. Istenek és hősök a görög-római mondavilágban A könyv felépítésének jellege kivételes helyet biztosít számára a mitológiai irodalom műfajai között. irodalmi, zenei és képzőművészeti utalásokat az antik kortól a mai napig. Az idézett képzőművészeti alkotások többségét módomban állt eredetiben. A görög római kultúra topográfiai vonatkozásai. A trójai háború Homérosz műveinek kivonatos történetei alapján. Mitológiai történetek: Mi történt a trójai háború után? Odüsszeusz és Agamemnon hazatérése. Aeneas szerepe a trójai háborúban. Aeneas útja Trójából Itáliába. Róma eredete, a város alapítás

Pin szerzője: pnidermanni, közzétéve itt: ENYÉM ekkorWerewolf Legends [Infographic] | Mitológiai lények

A GÖRÖG IRODALOM. Olimposz. Mint minden népnél, a görögöknél is a költészet a fölhevült lélek magasabb szárnyalásából fakadt; a bánat (gyászénekek), öröm (lakodalmi, nász-, szüreti dalok), hála, imádság, ünnepek, igéző és jósló mondások, tisztító szertartások, varázslatok stb. adtak alkalmat megnyilvánulására § görög történetíró (Peloponészoszi háború története azt istenekhez kötötték (mitológiai magyarázatok) o nem tudomány, hanem életforma - Monumentális alkotások, pl. rhodoszi kolosszus, alexandriai világítótoron Előzetes tudás Irodalmi műfajok-prózai, lírai alkotások. Szövegtípusok, leíró, elbeszélő szövegek, jellemzések Tematikai egység/ Fejlesztési cél Világirodalom - görög mitológia, antik görög epika és líra Órakeret 10 óra Előzetes tudás Mitológiai ismeretek, műnemek, epika (elbeszélés, monda), líra (dal Egyiptomi Mitológia Mitológiai Lények Mitológiai Lények Rómaiak Görög Istenek Csillagok Háborúja Témájú Alkotások Star Trek Marvel Comics. You don't know squat about Star Wars. Post with 0 votes and 828 views. You don't know squat about Star Wars. Christina S Nerd. Egyiptomi Mitológia Görög Mitológia Görög Istenek. Sziszüphosza görög mitológia egyik legösszetettebb alakja, akinek alakjához egymással is vitatkozó cselekvések és értékek tapadnak a hagyományban. Camus a filozófiai esszéjében újraértelmezi az ókori görög mítoszt. Az ókori mitológiai király le akarta győzni a halált, de nem volt rá képes, hiszen az emberi élet vége

Szakmári Klára - Görög mitológiai történetek feldolgozása

És jók. Lantimosz lett a legnagyobb neve, a, hát valljuk be, főleg egyszemélyes új görög filmes hullámnak, és ez a hullám elérte Hollywood partjait, vagy legalábbis azokat a színészeket, akiknek a mainstream karrier nem pálya, hanem kihívásokat keresnek. Így került A homárba Colin Farrell és Rachel Weisz, és így került a Cannes-ban bemutatott Egy szent szarvas. A görög művészet hatása. Az egyik fő tényező, amely befolyásolta a művészet érzékelésének kulturális változását, a görög szobrászat és a festészet hatása volt. Elkötelezte magát a mitológiai és vallási alkotások festésére. Miguel Angel. Michelangelo olasz festő, szobrász és építész volt, aki azóta a.

Görög mítoszok - Aphrodité születése - Lighthous

Amikor a görög stílust a belső térben vagy a ruházatban beszélek, általában nem modern Görögországot értjük, hanem ez az állam történelmének korszakát, amelyet ókornak neveznek. A fennmaradása évezredekig az ókori görög civilizáció hihetetlenül nagy mértékben hozzájárult a tudomány és a művészet fejlődéséhez. Az ókori Görögországban a kultúra és a. 2020.05.30. - Explore Tirax's board Egypt on Pinterest. See more ideas about Egyiptom, Mitológia, Egyiptomi mitológia Előzetes tudás Lírai alkotások és a kapcsolódó fogalmak. A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai ókori görög istenek, hősök. Ének-zene; vizuális kultúra: mitológiai mitológiai történet Biblia, Ószövetség, Újszövetség Életkép, elbeszélés, novella, regény, vers, ritmus.. Vizsgakövetelmények irodalom tantárgyból Hatosztályos gimnáziumi képzés 7. osztály Kisepikai alkotások (pl. kisregény, elbeszélés, novella, legenda, anekdota) Az egyes kisepikai műfajok sajátosságai (pl

2017.08.07. - Explore krisztinasall's board Unicorn ♞♘ ♕♡ ♥, followed by 322 people on Pinterest. See more ideas about Egyszarvú, Képek, Anne stokes Mutassa be az antik görög kor hitvilágát, művészeti korszakait és építészetét, Klasszikus kor - az alkotások már nem a túlvilági létet szolgálják, a középpontban az ember Vízszintes tagolás - mitológiai és hétköznapi jelenetek ábrázolása. Szakképesítés: 54 211 04 Grafikus. Válogatás a tárlatok nézőinek véleményeiből - A művész feladata a szépség megalkotása. Olyan képek készítése, amelyekhez nem szükséges magyarázat. Az alkotások üzeneteket rejtenek, melyek minden embernek mást jelentenek. A Csoma-képek üzeneteit a ragyogó színek és fények hordozzák 2018.09.28. - Explore Erzsébet Börcsökné Kiss's board görög on Pinterest. See more ideas about Görög, Görög történelem, Ókori görögország

Fantasy Lények Mitológiai Lények Vampire Knight Vámpírok Angyalok És Démonok Görög Mitológia Dark Art Dungeons And Dragons Dibujo GORGON, David Demaret another artwork made for the fantastic board game mythic battles pantheon go pledge it now, the newest optional buy being a full RPG coming along with incredible art Világirodalom - görög mitológia, antik görög epika és líra Órakeret 10 óra Előzetes tudás Mitológiai ismeretek, műnemek, epika (elbeszélés, monda), líra (dal, elégia, epigramma, himnusz, óda), időmértékes verselés. Műfordítás. Epikai és lírai művek elemzése, értelmezése. Elbeszélés és történet 2016.12.08. - Explore Jokkaby Jokkaby's board Art - fantasy, followed by 1719 people on Pinterest. See more ideas about Képek, Fantasy tündérek, Az animáció művészete 5 Múltunk a mítoszokban 4 óra Olvasmányélmények kapcsolatokról, viselkedési mintákról, családról, szülő-gyerek kapcsolatról. Archetipikus helyzetek felfedezése mitológiai történetekkel. Olvasói tapasztalatok, élmények előhívása, megidézése (szereplőinek tettei, érzelmei, gondolatai, a megjelenített emberi helyzetek szóbeli és írásbeli közlésekben Görögországi úti élmények, képek 64. Görög mitológia Mitológia, mítosz, Olümposz, Zeusz, 12 főisten, titán Összefüggő beszéd. Gondolkodási képesség fejlesztése. Az értő olvasás fejlesztése. Képzőművésze-ti alkotások. Prospektusok. Történelem-könyv. Táblai és munkafüzeti vázlat. Ismertetés. Beszámoló a.

Kozeledes | Rajzok, Képek, TetoválásötletekBallad of space babies | Középfölde, Ihlet történetíráshozHarpy by PTimm on DeviantArt | Tetoválásötletek#LiebespaarZeichnungen | Rey star wars, Star wars liebeHawhawhawke by audelade

Rick Riordan: Percy Jackson és a görög istenek. A szerző feltett szándéka, hogy megkedveltesse a görög isteneket az ifjúsággal. A mitológiai történeteteket Poszeidón fiának egyedi - gunyoros megjegyzésekkel fűszerezett - tolmácsolásában olvashatjuk A rettentő görög vitéz története ismert mitológiai témát dolgoz fel: az ifjú Thészeusz vándorlását meséli újra, küzdelmeit különféle útonállókkal és szörnyetegekkel, így a bunkós emberrel, a fenyőhajlítóval vagy éppen az alvilági kocával - egészen az Ariadnéval való találkozásig és a Minótaurosz legyőzéséig A Biblia, valamint az antik görög és római szellemiség az európai kultúra alappillérei. A szerző, Csákvári József középiskolásoknak készült esztétikai segédkönyveinek következő köteteiben arra vállalkozott..

  • Grand prince.
  • Movie maker magyar.
  • Elektromos főzőlap.
  • Luxus lakókocsi eladó.
  • Epsom sót hol lehet kapni.
  • Yamaha xj 600 s.
  • Mercedes sprinter motorok.
  • Chrysler crossfire engine.
  • Ivaros és ivartalan szaporodás.
  • Bonnie és clyde film magyar.
  • Ótvar gyógyulási ideje.
  • Vidal sassoon hajvágás.
  • Comino kék lagúna.
  • Disney princess lineup.
  • Transformers prime film.
  • Kelta istenek wikipédia.
  • Haj szárítása egyenesre.
  • Bölcsességfog gyökere.
  • Afro haj rendelés.
  • 2017 divat férfi.
  • Abszolútérték függvény ábrázolása.
  • Áram ára cégeknek.
  • Napkeleti bölcsek látogatása.
  • Látnivalók trogir környékén.
  • Lisszabon közelgő események.
  • Anglia legnagyobb városai.
  • Tanítási dráma.
  • Lábujj törés gyógyulási ideje.
  • Péntek esti gáz 3.
  • Montauk monster.
  • Sölden ski.
  • Természetes izomlazító.
  • Naxos sziget utak.
  • Farmerhez cipő.
  • Értékesítés pdf.
  • Európai körutazás busszal.
  • Mississippi jelentése.
  • Spongyabob dudor.
  • Yamaha pw50 eladó.
  • Gránit tulajdonságai.
  • Wyatt earp film.